11 június, 2022

Nyíregyházi Egyetem közösségszervező szakos hallgató szakmai kiránduláson vettek részt 2022. június 07-én Kassán. A tanulmányi út során megismerkedtek Kassa történetével és a legfontosabb kultúrtörténeti emlékekkel. Különösen fontos volt a csoportnak a város magyar kulturális örökségének megismerése, illetve az európai mértékkel is kiemelkedő Szent Erzsébet székesegyház értékeinek felfedezése, valamint a Rákóczi-kultusz emlékhelyinek megtekintése. 

7 június, 2022

2022. június 1-én újra találkoztunk a Zay Anna Technikum Kollégiumában a 9-10 évfolyamos tanulókkal, akik már nagyon várták a találkozást. Ezúttal „szocio-activity” feladatok segítségével mutattuk be az intézetünk képzési palettáját. A játék az activity szabályai szerint zajlott, azaz vagy elmutogatni, vagy lerajzolni, vagy körbeírni kellett olyan fogalmakat, tevékenységeket, amelyekkel az egyes szakokon találkozhatnak.

7 június, 2022

2022. június 2-án tanszékünk életében először tartottunk „csapatépítő tréninget.” Az apropót az adta, hogy az oktatók számára egyéni vállalásként megjelent a „képzők képzése tevékenység”, amit ez alkalommal kolléganőnk, Nyilas Orsolya kiképzett tréner tartott számunkra.

22 május, 2022

2022. május 17-18-án a 3. évfolyam Szociálpedagógia BA szakos hallgatók „Hátránykompenzáló gyakorlatok” tárgy keretében szakmai gyakorlati úton vettek részt a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégiumban. A szakmai út célja a hátrányos helyzetű tanulókat fogadó kollégium működésének megismerése, illetve az Arany János Szakiskolai Program kollégistáival való foglalkozás elvi, módszertani sajátosságainak megtapasztalása. A programot Vatai Soma óraadó kolléga szervezte.

19 május, 2022

A Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégium Alkalmazott Humántudományok Intézetének Alszakkollégiuma szervezésében 2022. május 17-én 10:00 óra kezdettel előadást tartott Jeneiné Novák Erzsébet, gyógypedagógus, Bevezető gondolatok a gyógypedagógiába címmel, a D épület 4-es körelőadójában.

 

14 május, 2022

2022. 05. 17-én 10 órától elődadást tart Jeneiné Novák Erzsébet, gyógypedagógus, Bevezető gondolatok a gyógypedagógiába címmel.

14 május, 2022

A Nyíregyházi Egyetem Lónyay Menyhért Szakkollégium Alkalmazott Humántudományok Intézetének Alszakkollégiuma szervezésében 2022. május 10-én 15:00 óra kezdettel előadást tartott Törökné Bajusz Gyöngyike, gyógypedagógus, autizmus szaktanácsadó Az autizmus gyógypedagógus szemmel címmel, a D épület 3-as körelőadójában.

 

 

14 május, 2022

2022. május 11-én a Zay Anna Technikum Kollégiumában a Szociálpedagógia és Közösségszervezés Intézeti Tanszék oktatói pályaorientációs foglalkozást tartottak a kollégium 9-10 évfolyamos tanulói számára. Az első foglalkozás az ismerkedés jegyében zajlott, ahol a kollégista tanulók önismereti és szociális kompetencia fejlesztő játékokat játszottak, így ismerve meg saját erősségeiket, amelyeket egy rögtönzött vállalkozás-szervezés során már kamatoztattak is.

10 május, 2022

A Szociálpedagógiai Intézeti Tanszék oktatóinak és hallgatóinak kezdeményezésére 2022. március 8-án megnyitottuk Játszóházunkat a háború elől menekülő gyermekek és hozzátartozóik számára, abban a reményben, hogy sikerül a gyermekek életét megkönnyíteni a hirtelen zaklatottá vált életükben.