31 március, 2023

2023. március 31-én Dr. Hollósi Hajnalka és Dr. Vincze Tamás oktatók a pedagógia alapszakos nappalis és levelezős hallgatókkal ellátogattunk a Nyíregyházi Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol szíves fogadtatásban volt részünk. A hallgatókkal megtekintettük az intézményt, részt vettünk tanórán és egy kötetlen beszélgetésen is az intézmény tanáraival. Köszönjük a lehetőséget!

31 március, 2023

Intézetünk hallgatói számára 2023. március 28-án, és 29-én Makra Márta diszlexia tanácsadó tartott előadást, amin a hallgatók nagyszámban jelentek meg, köszönet az előadónak a színvonalas, érdekes témát boncolgató előadásért.

2 március, 2023

A Lónyay Menyhért Szakkollégim Alkalmazott Humántudományok Intézete Alszakkollégiumának keretében szemléletformáló tréninget tartott Nemes Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesületének elnöke (közösségszervező, andragógus) Ismerj meg minket! címmel 2023. márc. 2-án 14 órai kezdettel a D/1. sz. körelőadóban.

3 január, 2023

Az elmúlt évhez hasonlóan a Nyíregyházi Egyetemen megrendezésre kerülő adventi forgatag és vásár ismét lehetőséget teremtett a jótékonykodásra is. Köszönjük mindazok segítségét, akik játékokkal, mesekönyvekkel, ruházattal, kozmetikai termékekkel, valamint a vásárból befolyó pénzadománnyal járultak hozzá a rászoruló családok karácsonyi hangulatának megteremtéséhez. Az adományokat 2022. december 20-án a Szociálpedagógia Tanszék munkatársai juttatták el az intézménybe.

12 december, 2022

Nyírségi Bokortanyák Kollégium I. zárókonferencia és kötetbemutatón az intézeti kutatócsoportok.

Dr. Márton Sára és hallgatói: Kiss Benjámin, Peres István - II. éves pedagógia BA szakos hallgatók

Nyilas Orsolya és hallgatói: Oláh Dániel, Iski Evelin, Bácsi Anna, Puskás Laura - III. éves szociálpedagógia BA szakos hallgatók. 

A rendezvény időpontja: 2022. december 10. Nyírtelek Vigadó

28 november, 2022

2022. november 22-én került sor intézetünkben a házi TDK-versenyre, amelyen egyetemista és középiskolás versenyzők mutatták be kutatásaikat. Az izgalmas problémákat, elgondolkodtató és tanulságos eredményekhez vezető vizsgálatokat 10 perces előadás keretében ismertették a versenyzők a zsűrivel és a hallgatósággal.

28 november, 2022

Intézetünk négy oktatója (Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna, Dr. Takács Tamara, Fucskó Mónika és Dr. Vincze Tamás András) november 25-én részt vett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központja által megrendezett neveléstudományi konferencián Esztergomban.

24 november, 2022

Kedves végzős Hallgatók!

A szakdolgozatok leadása intézet egységünknél működő szakok esetében a 2022/23/1. félévébenegy darab bekötött példány szükséges, a hátlapba ragasztva a CD-re írt vezióban. Ezt a hallgató nem kapja vissza, leadásra kerül az egyetemi könyvtárba. Feltöltés és elektronikus megküldés nem szükséges. 

16 november, 2022

A NYSZC Zay Anna Technikum és Kollégium 35. éves fennállását ünnepi. Az ünnepségsorozat keretében került megrendezésre a II. Zay Tudományos Nap, ahol Dr. Baracsi Ágnes Intézeti Tanszékvezető képviselte az NYE Alkalmazott Humántudományok Intézetét.