A Lónyay Menyhért Szakkollégium Alkalmazott Humántudományok Alszakkollégiumának keretében a következő programokra került sor:
2023. szeptember 27-én Makula Réka, a XXI. századi Roma Nők Egyesületének elnöke bemutatta az egyesület munkáját.
A Lónyay Menyhért Szakkollégium Alkalmazott Humántudományok Alszakkollégiumának keretében a következő programokra került sor:
2023. szeptember 27-én Makula Réka, a XXI. századi Roma Nők Egyesületének elnöke bemutatta az egyesület munkáját.
2023. május 16.
Az Alkalmazott Humántudományok Intézetének 3. éves Szociálpedagógus hallgatóinak kezdeményezésére - mivel a szeptemberben kezdődő utolsó félévüket már az összefüggő gyakorlat teljesítésével fogják tölteni az egyetem falain kívül - még egy utolsó közös szakestet szerveztek az AHI-s hallgatóknak.
Ebben a tanévben is lehetősége volt a 3. évfolyam szociálpedagógia szakos hallgatóknak, hogy a „Hátránykompenzáló gyakorlatok” tárgy keretében szakmai gyakorlati úton vegyenek részt a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégiumban. A programot ebben a tanévben is Vatai Soma Tanár Úr szervezte.
A Nyíregyházi Egyetem és a MEGAKOM Kft. szervezésében 2023. április 4. és május 16. között került megrendezésre az I. Hackathon Hallgatói Innovációs Ötletverseny, melyen a Vizuális Humán Közösség (VHK) nevet választott csapat ért el első helyezést. Ahogy azt nevük is sugallja, a csapat két intézet hallgatóiból állt össze, az Alkalmazott Humántudományok Intézetét Horváth Dominik és Koncsol Krisztián, a Vizuális Kultúra Intézetet Sáji Evelin és Hurai Gergő képviselte. Mentoruk Béres Tamás, a Kommunikációs- és Marketing Iroda irodavezetője volt.
2023. május 18-án a pedagógia alapszakos csoport Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna intézetigazgató főiskolai tanár és Dr. Vincze Tamás docens vezetésével meglátogatta az 1997-ben létrejött Debreceni Javítóintézetet.
Nyíregyházi Egyetem közösségszervező és szociálpedagógia szakos hallgató szakmai kiránduláson vettek részt 2023. május 11-én Kassán. A tanulmányi út során megismerkedtek Kassa történetével, a legfontosabb kultúrtörténeti emlékekkel. Különösen fontos volt a csoportnak a város magyar kulturális örökségének megismerése, illetve az európai mértékkel is kiemelkedő Szent Erzsébet székesegyház értékeinek felfedezése, valamint a Rákóczi-kultusz emlékhelyinek megtekintése.
A Lónyay Menyhért Szakkollégium Alkalmazott Humántudományok Intézete Alszakkollégiumának keretében 2023. 05. 03-án (szerdán) 12 órától Vassné Prof. Dr. Figula Erika "Együtt az iskolai bántalmazás ellen" címmel tartott előadást a D/2 sz. körelőadóban, melyet a résztvevő hallgatók nagy érdeklődéssel hallgattak.
Kedves Hallgatók!
Az intézethez tartozó valamennyi alap- és mesterképzési szakon a 2022/2023-as tavaszi félévben az alábbiak a szakdolgozat leadásával kapcsolatos tudnivalók:
- Kérem, egy példányt adjanak le beköttetve az intézetünkben arra a tanszékre, ahova a szakjuk tartozik.
- A szakdolgozatba bele kell köttetni a plágium nyilatkozatot és a konzultációs lapot.
- A hátsó fedlapba egy CD borítékba beragasztva legyen egy CD, amin rajta van a teljes szakdolgozat és a nyilatkozatok is.
- A CD-re írják rá a nevüket.
2023. április 11-13. között rendezték meg a 36. OTDK Pedagógia, Pszichológia, Andragógia és Könyvtártudományi Szekcióját, amelynek idén a Pécsi Tudományegyetem adott otthont.
Kedves Hallgatók!
A szak nevére kattintva érhetők el a közösségszervezés BA és az andragógia MA szakosok számára a 2023-ban meghirdetett szakdolgozati témák.
Üdvözlettel:
Dr. Drabancz M. Róbert szakfelelős